Az utcán a szilveszteri előkészületek zajlanak. Az emberek nevetve sétálnak, pezsgőt vásárolnak, barátaikhoz sietnek. A város fényei vibrálnak az ünnepi izgalomtól. Egy emeleti lakásban, azonban, ahol a függönyök behúzva, más a hangulat. Itt él Zsófi, egyedül, munkája miatt távol a családjától és barátaitól.
A megterhelő munkahelyi kötelezettségek és egy nemrég megszakadt kapcsolat árnyékában tölti az ünnepeket, ahol a csendes gondolatok, a belső megnyugvás keresése és a visszahúzódó magány tölti be a teret.
A tévé képernyőjén éppen egy régi film pereg, amelynek jelenetei ismerősek Zsófi számára. A színészek mosolya, a boldog végkifejlet már rég nem hozza meg azt a vigaszt, amit korábban. A film most csak háttérzajként szolgál, egy távoli világ emlékeként, ahová Zsófi már nem tud visszatérni. A nappalijában, ahol a függönyök mögött az esti fények szűrődnek be, a film szinte árnyékot vet a falra, mintha a boldogság egy másik dimenzió lenne.
Zsófi kezébe veszi a könyvet, amivel karácsonyra lepte meg magát. A szavak ott sorakoznak az oldalakon, de mintha távoli, érthetetlen nyelven szólnának hozzá. Minden egyes mondat olvasása egyre nehezebbé válik, mintha a szavak a víz alatt úsznának. A könyv csak egy újabb kísérlet, hogy betöltse az ürességet, ami a lakást és a lelkét egyaránt megtölti.
A teája hűl a kezében, de mégsem igazán érdekli. Az íz, a melegség, ami korábban vigaszt nyújtott, most csak egy távoli érzés. Nézi, ahogy a gőz lassan emelkedik a csészéből, majd eltűnik, akár a boldog emlékei. Az idő lassan telik, mintha minden perc egy órával érne fel. A belső csendjét, amiben a saját lélegzetvételét és az falióra ketyegését hallja, a függönyök mögött távoli tűzijáték durranásai zavarják meg.
Zsófi elkalandozó gondolatai a múltba, a jövőbe, a lehetőségekbe repítik. Miért érzi magát ilyen elszigeteltnek éppen most, az év vége felé? A kérdések, amiket magának tesz fel, csak tovább mélyítik az űrt, amit a magány okoz.
Ahogy az idő éjfél felé közelít, feláll a kanapéról, lépéseit a padló deszkái nyikorogva kísérik. Megközelíti az ablakot, és finoman félrehúzza a függönyt. Az üvegen keresztül kinéz az éjszakába, ahol a távoli tűzijáték rakétái színes fényekkel törnek az égbe. A messzi dudák hangja, az emberek távoli nevetése szűrődik be a csendes szobába.
Egy pillanatra elmereng. Vajon milyen lenne most másokkal ünnepelni, közösen számolni vissza az utolsó másodperceket, a vidámság és nevetés közepette búcsúztatni az óévet? De ahogy a hideg ablaküveg érinti az ujjait, Zsófi visszahúzódik a lakás melegébe, a biztonságot nyújtó csendes magányába. Leül a kanapéra, beburkolózik egy takaróba, és csak nézi a tűzijáték fényeit az ablakon keresztül. A fények pompája és a takaró melegsége hatni kezd a hangulatára. Egy csendes, bensőséges érzés veszi át az uralmat belül, ahol a magány már nem nyomasztó, hanem elgondolkodtató. Ahogy az óra éjfélt üt, egy kívánságot fogalmaz meg magában. Nem hangos, nem nagy, csak egy csendes remény egy jobb holnapra.
Ebben a békés, elmélkedő pillanatban egy üzenet rezgeti meg az eddig csendes telefonját. Meglepődve pillant a kijelzőre, ahol egy üzenet olvasható: „Boldog Új Évet! Remélem, nem zavarlak. Gondoltam rád. – Márk, a villamosról”.
Márk, egy kedves és figyelmes srác, akivel pár héttel ezelőtt találkozott a villamoson, a kolléganőjének a tesója. Ő mutatta be őket egymásnak, miközben együtt utaztak haza a melóból.
Zsófi szívét hirtelen melegség tölti el, és egy mosoly jelenik meg az arcán, miközben azon jár az esze, mit válaszoljon…
Oszd meg velünk, hogyan töltöd az újév első perceit, különösen, ha ezeket a pillanatokat egyedül éled meg. Van-e számodra valami különleges jelentősége ennek az időszaknak?