Huszonegy évesen tanulta meg a nevét az ország, amikor bronzérmet nyert a 2004-es athéni olimpián, huszonöt évesen pedig elérte pályafutása csúcsát: olimpiai bajnok lett Pekingben. Bár a szegedi kenus, Vajda Attila addig is ismert volt, világ- és Európa-bajnok, népszerűsége robbanásszerűen nőtt a 2008-as aranyérme után.
Azóta eltelt több mint egy évtized, a sportolóval sok minden történt: nyert még számtalan aranyat, mielőtt 2016 végén visszavonult, jelenleg pedig Dunaújvárosban edzősködik. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan emlékszik vissza a pekingi aranyéremre, és arra, hogy a siker mennyiben változtatta meg az életét.
– Egy sikertelen olimpia sikeres résztvevője voltam, hiszen Pekingben csupán három aranyat szereztünk, egyéni sportolóként ez csak nekem jött össze. Természetesen ennek köszönhetően még több emberhez eljutott a nevem, de abban is segített ez az időszak, hogy önmagamat jobban megismerjem – mesélte a harmincöt éves Attila a Sunny Magazinnak.
– Rengeteg olyan ember gyűlt körém, aki csak fürdőzni akart a fényemben, őket eltartott egy ideig kiszűrni az életemből. Az ilyen alkalom lehetőséget ad a celebkedésre, ha valaki alkalmas rá, de úgy tapasztaltam, hogy ha valakiben nincs meg a hajlam, minden gond nélkül el tudja kerülni ezt a világot. Persze a sikernek rengeteg pozitívuma volt, biztos egzisztenciát teremtett, de rengeteg áldozattal járt, hogy több mint egy évtizeden keresztül élsportoló legyek – fogalmazott.
Elmondta, sokat őrlődött a Peking utáni időszakban, egyrészt saját magával, másrészt a környezetével. A magánélete is megsínylette az olimpiai bajnoki címet.
– Hatalmas felelősség járt ezzel együtt. Mindig bajnokként kellett viselkednem, minden szituációt jól kellett kezelnem. Nem lehettem átlagember, nem szitkozódhattam, ha valami rosszul sült el, mert egyből rám fogták: ennek ennyi volt, kiöregedett. Hiába nyertem még aranyakat Peking után, egy rosszabb versenyt követően mindig volt, aki végleg leírt. Névtelenül talán kicsivel könnyebb nyugodt, boldog életet élni – mondta.
Az egykori klasszis nyíltan beszélt róla, hogy amikor kellett, segítséghez fordult.
– Velem is foglalkoztak sportpszichológusok. Nehéz feldolgozni a sikert és a kudarcot is, olyankor jól jön egy segítő kéz, amely utat mutat, vagy éppen valaki, akivel lehet erről beszélgetni. Ha mindent egymagam akartam volna megoldani, nem maradtam volna ennyi ideig a világ élvonalában.
Áttörést jelentett egy felfedezés, amelyhez aztán hozzáigazította az életét, látásmódját.
– Rájöttem: nem tudok megfelelni mindenkinek. Volt, amikor erre törekedtem, de ez lehetetlen küldetés. Miután ez tudatosult bennem, csakis a saját elvárásaim számítottak, illetve még néhány olyan emberé, akiket fontosnak tartottam.
Kíváncsiak voltunk rá, hogy a sok áldozat között akad-e olyan, amit bán. Amiről nem érte meg lemondani az aranyakért.
– Nem bánok semmit. Voltak rossz döntéseim, de ha azokat megváltoztatnám, lehet, hogy nem az lennék most, aki vagyok. Azokon is át kellett esni, ettől lett kerek az egész.
A korábbi kenus már edzőként dolgozik, Dunaújvárosban vállalt munkát.
– Megtaláltam itt a helyem, jó az egyesület morálja. Régóta nem éreztem, hogy valahol olyannak fogadjanak el, amilyen vagyok. A feleségem Szegeden él, oda köti a munkája, így még mindig áldozatot hozunk a mindennapjainkban, de amikor csak lehet, találkozunk – tette hozzá Vajda Attila.