– A szerelem érzéséhez sokan automatikusan társítják a monogámiát, a hűséget, de van, aki szerint nem tartozik feltétlenül össze a két fogalom. Belefér a megcsalás egy párkapcsolatba?
– Ha valaki szerelmes, akkor ez a kérdés nem is foglalkoztatja.
– Miért?
– A szerelem alapélmény, így azok, akik beleturkálnak, akár a filozófia, akár a vallások, különböző dolgokat mondanak arról, hogy hogyan is kellene „csinálni”. Szerintem aki igazán szerelmes, az tudja, hogy egy örök tüzet őriz. Nem az történik, hogy most „ebbe” szeret bele, aztán „abba”, utána pedig bűntudata van, bocsánatot kér… Persze sok tüzecske lobbanhat fel az emberben, de a hűség ebben az esetben nem egy érzelmi és nem egy érzéki fogalom. Paradox, azaz önmagának látszólagosan ellentmondó.
– Akkor az adott pár szerelemértelmezésén múlik? Hogy mi fér nekik bele?
– Ismertem olyan párokat, akik szerelmesek voltak egymásba, mégis létesítettek mással szexuális kapcsolatot, de egyik sem tartotta a másikat hűtlennek, árulónak. Tudomásul vették, hogy az élet ilyen. Összetett, hatalmas, gazdag, sok mindenből összeszőtt valami. Egy egyszerű megkívánás olykor ki tudja zökkenteni az embert a pályájáról. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen ember hűtlen. Hosszantartó nagy szerelmeket ismerek, akiknek életük során volt mással is kapcsolatuk. Ez egy ijesztő mondás, mert a legtöbben a zsidó-keresztény erkölcs fogalmai alatt élünk, és ez más.
– Hogyan lehet ezt felnőttesen kezelni?
– A bölcsességen múlik. Az, hogy én hozzád tartozom, és te hozzám tartozol, hogy te vagy a lelki társam, az egy sorsszerű érzés. Ha ez működik két emberben – ezt nevezem bölcsességnek: hogy értik is a helyzetüket, nem csak élik –, akkor sok mindent, nem csak ezt, el tudnak nézni a másiknak. Beleszámítják az élet zűrzavarába. Ezt nehéz megérteni, éppen ezért a hűség sok esetben ránk erőszakolt kényszer. Egy szerelmesnek azonban nem kell magára erőszakolnia semmit, mert nincs is kedve máshoz. Csak ahhoz az egyetlenhez.