Üdv, Kedves Olvasónk  :)  Életed Napos Oldalán

Egy el nem felejtett dal – emlékezés Cserháti Zsuzsa kettős életére

Megosztás:

Minden idők egyik legjobb magyar női hangja volt Cserháti Zsuzsáé, ám az énekesnő pályafutásában a káprázatos sikerek mellett az elnyomás, majd ezek következtében a depresszió és a súlyproblémák is jelen voltak. Mindössze 55 évesen hunyt el 2003-ban, ám slágerei azóta is rengeteg embernek szereznek örömet.
Egy el nem felejtett dal – emlékezés Cserháti Zsuzsa kettős életére
(A "Hova lett a boldogság" c. illusztrációnkat megrendelheted vászonkép formájában! Kattints a képre!)

Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja – ezt írja a Wikipedia a 2003-ban, mindössze 55 esztendősen elhunyt Cserháti Zsuzsáról. Aki hallotta énekelni, akár csak felvételről is, aligha vitatkozna ezzel a kijelentéssel. Hiába volt azonban vitathatatlan siker az énekesnő pályafutása, szomorú mellékszálak vetettek árnyékot csillogására.

Zenei általános iskolába járt, majd 17 éves korától vállalt fellépéseket, ekkor még más dalait énekelve. Szécsi Pál nővére fedezte fel, aki jelezte testvérének, micsoda hangot talált. A vokálozás után az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg az áttörést, ezután majd egy évtizednyi tündöklés következett, olyan dalokkal, mint az Édes kisfiam, a Kicsi, gyere velem rózsát szedni vagy a Különös szilveszter.

Aztán 1981-ben megtört valami. Dalai eltűntek a rádióból, nem jelent meg új lemeze, nem hívták koncertezni. Ennek oka több forrás szerint is Erdős Péter volt, aki a szocializmusban a könnyűzene mindenható urának számított. Úgy tartják, felajánlotta Cserhátinak, hogy legyen a Neoton Família vokalistája, amely az ő múltjával megalázó feladat lett volna. Visszautasította a lehetőséget, ezzel viszont bezárultak előtte a kapuk, ki is vonult a könnyűzenéből.

Fellépni azonban fellépett, volt a Moulin Rouge vezető énekese, majd a debreceni Arany Bika Szálló bárjában énekelt, ám az Origo cikkének megfogalmazása szerint ebben az időszakban olyan súlyos sebeket ejtett rajta az élet, amelyek már sohasem tudtak begyógyulni…

Persze ettől még világklasszis hangja volt, ami ha eljutott a közönségig, sikert aratott. A mellőzöttsége alatt jött ki például a Száguldás, Porsche, szerelem című kislemez 1984-ben, amely harmincöt évvel később is slágernek számít.

A magánélete is megsínylette a szakmai törést. Egy idő után már nem is próbálkozott vele, hogy társat találjon, gyerekét egyedül nevelő anya lett. 1989-ben egy közúti ellenőrzésnél elhajtott, majdnem elütötte az intézkedő járőrt. A vérében alkoholt találtak, ez a probléma pedig a későbbiekben is előkerült nála. Az egykor darázsderekú énekesnő válságai következtében jelentős túlsúlyt szedett fel, majd teljesen eltűnt a színpadról.

1996-ban jött a nagy visszatérés: a Hamu és gyémánt című sláger berobbant a mindennapokba, újra reflektorfénybe hozva Cserhátit, ő lett az Év énekesnője. Szabadabban énekelhetett, mint korábban, szinte évente jelentek meg új lemezei, sikerült lefogynia, Göncz Árpád államfő pedig 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést adta neki, ám ez sem tudta helyreállítani az életét.

Még 2002-ben is volt egy nagy dobása, az Egy elfelejtett dal szintén hatalmas siker lett, ám ekkor már komoly depresszióval küzdött. A siker és az elvárások miatti stresszhelyzetek kihatottak egészségi állapotára, nem bírta a terhelést. 2003-ban, egy hónappal 55. születésnapja után hunyt el gyomorvérzésben. Augusztus 15-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Kettős életéről 2007-ben jelent meg kötet Összetört szárnyak címmel.

5 1 szavazat
Bejegyzés értékelés

Ossz meg egy kedves emléket Cserháti Zsuzsáról vagy valamelyik daláról!

Mondd el, mi jutott eszedbe a cikkről!

Feliratkozás
Visszajelzés
0 Hozzászólás
Sorközi visszajelzések
Az összes hozzászólás megtekintése

Szerző

Keresés

A Sunny Magazin

Legyél a Sunny Magazin olvasója! Legyél egy közösség,  egy nagy család tagja!
Legyen a Sunny Magazin az életed napos oldala!

Csatlakozás

Add meg az e-mail címed és a nevet, ahogyan szólíthatunk a levelezésben.
Csak válassz egy felhasználónevet. Létrehozunk neked egy fiókot.
A továbbiakról emailben kapsz tájékoztatást.

Sunny Money hűségprogram

Gyűjts Sunny Money hűségpontokat a bejegyzésünk megosztásával!

Másold az alábbi saját linked pl. egy Facebook posztba, messenger üzenetbe vagy emailbe.
Küldd el az ismerőseidnek és élvezd, ahogy szaporodnak  a pontjaid, amint ők is meglátogatják és csatlakoznak az oldalhoz!

Ha még nem tetted volna, akkor lépj be és látni fogod…

Friss cikkeink

Kedvelj minket!

0
Szeretném megismerni a gondolataidat, kérlek, szólj hozzá!x

Lépj be az oldalra!

Ha még nem regisztráltál, kattints ide: