Fények és gondolatok – egy magányos szilveszteri történet

Az utcán a szilveszteri előkészületek zajlanak. Az emberek nevetve sétálnak, pezsgőt vásárolnak, barátaikhoz sietnek. A város fényei vibrálnak az ünnepi izgalomtól. Egy emeleti lakásban, azonban, ahol a függönyök behúzva, más a hangulat. Itt él Zsófi, egyedül, munkája miatt távol a családjától és barátaitól.
A megterhelő munkahelyi kötelezettségek és egy nemrég megszakadt kapcsolat árnyékában tölti az ünnepeket, ahol a csendes gondolatok, a belső megnyugvás keresése és a visszahúzódó magány tölti be a teret.

A tévé képernyőjén éppen egy régi film pereg, amelynek jelenetei ismerősek Zsófi számára. A színészek mosolya, a boldog végkifejlet már rég nem hozza meg azt a vigaszt, amit korábban. A film most csak háttérzajként szolgál, egy távoli világ emlékeként, ahová Zsófi már nem tud visszatérni. A nappalijában, ahol a függönyök mögött az esti fények szűrődnek be, a film szinte árnyékot vet a falra, mintha a boldogság egy másik dimenzió lenne.

Zsófi kezébe veszi a könyvet, amivel karácsonyra lepte meg magát. A szavak ott sorakoznak az oldalakon, de mintha távoli, érthetetlen nyelven szólnának hozzá. Minden egyes mondat olvasása egyre nehezebbé válik, mintha a szavak a víz alatt úsznának. A könyv csak egy újabb kísérlet, hogy betöltse az ürességet, ami a lakást és a lelkét egyaránt megtölti.

A teája hűl a kezében, de mégsem igazán érdekli. Az íz, a melegség, ami korábban vigaszt nyújtott, most csak egy távoli érzés. Nézi, ahogy a gőz lassan emelkedik a csészéből, majd eltűnik, akár a boldog emlékei. Az idő lassan telik, mintha minden perc egy órával érne fel. A belső csendjét, amiben a saját lélegzetvételét és az falióra ketyegését hallja, a függönyök mögött távoli tűzijáték durranásai zavarják meg.

Zsófi elkalandozó gondolatai a múltba, a jövőbe, a lehetőségekbe repítik. Miért érzi magát ilyen elszigeteltnek éppen most, az év vége felé? A kérdések, amiket magának tesz fel, csak tovább mélyítik az űrt, amit a magány okoz.

Ahogy az idő éjfél felé közelít, feláll a kanapéról, lépéseit a padló deszkái nyikorogva kísérik. Megközelíti az ablakot, és finoman félrehúzza a függönyt. Az üvegen keresztül kinéz az éjszakába, ahol a távoli tűzijáték rakétái színes fényekkel törnek az égbe. A messzi dudák hangja, az emberek távoli nevetése szűrődik be a csendes szobába.

Egy pillanatra elmereng. Vajon milyen lenne most másokkal ünnepelni, közösen számolni vissza az utolsó másodperceket, a vidámság és nevetés közepette búcsúztatni az óévet? De ahogy a hideg ablaküveg érinti az ujjait, Zsófi visszahúzódik a lakás melegébe, a biztonságot nyújtó csendes magányába. Leül a kanapéra, beburkolózik egy takaróba, és csak nézi a tűzijáték fényeit az ablakon keresztül. A fények pompája és a takaró melegsége hatni kezd a hangulatára. Egy csendes, bensőséges érzés veszi át az uralmat belül, ahol a magány már nem nyomasztó, hanem elgondolkodtató. Ahogy az óra éjfélt üt, egy kívánságot fogalmaz meg magában. Nem hangos, nem nagy, csak egy csendes remény egy jobb holnapra.

Ebben a békés, elmélkedő pillanatban egy üzenet rezgeti meg az eddig csendes telefonját. Meglepődve pillant a kijelzőre, ahol egy üzenet olvasható: „Boldog Új Évet! Remélem, nem zavarlak. Gondoltam rád. – Márk, a villamosról”.
Márk, egy kedves és figyelmes srác, akivel pár héttel ezelőtt találkozott a villamoson, a kolléganőjének a tesója. Ő mutatta be őket egymásnak, miközben együtt utaztak haza a melóból.

Zsófi szívét hirtelen melegség tölti el, és egy mosoly jelenik meg az arcán, miközben azon jár az esze, mit válaszoljon…

Kérlek, értékeld a cikket!
Ha 5-öst adnál, kattints a jobb szélső csillagra!