Annyi idős az ember, amennyinek érzi magát – tartja a mondás. Nem az a fontos, ki hány éves, hanem az, hogy az életvitelével mennyinek mutatja magát. Ez jutott eszembe, amikor az Idősek Világnapjáról olvastam.
Úszótanfolyam – közösen az unokával
Adott a jó személyes példa édesanyámnak köszönhetően: idén lesz 60 éves, de iskolába jár, hogy fejlessze számítástechnikai tudását. Emellett kitalálta, hogy megtanul úszni, ha már eddig nem tette meg, a hatéves unokájával ugyanaz az oktatójuk.
Az Idősek Világnapját az ENSZ vezette be még 1991-ben. Céljuk már akkor az öregséggel kapcsolatos sztereotípiák lebontása, az időskor méltóságteljes megélésének biztosítása volt.
Tavaly készítettek egy globális tanulmányt, amely megvizsgálta, mekkora létbiztonságban érezhetik magukat a nyugdíjasok. Hazánk 43 ország közül a 30. helyen végzett. Nem a legjobb adat. A felmérés szerint Norvégiában, Izlandon és Svájcban a legjobb, míg Indiában, Görögországban és Brazíliában a legrosszabb.
Pozitív példák lehetnek, vagy éppen lehetnének
Az idős emberek megítélése változó a fiatalok körében. Sokakon látszik a tisztelet, amikor mondjuk egy tömegközlekedési eszközön átadják a helyüket. De a modern korra jellemző az is, hogy egy idős pár képét osztja meg valaki tizenévesen, párkapcsolati célként a közösségi médiában. Az más kérdés, hogy a válások aránya emelkedik, ám a vágy megvan a fiatalokban, hogy részben a mai öregekre hasonlítsanak.
Aki egyedül marad, annál a magány okozhat keserűséget. Ez olyan érzelmi állapot, amelyhez sokszor társul üresség és kirekesztettség. Ha figyelünk rájuk, meg lehet előzni. Egy kedves barátom, amikor meglátogatja a szüleit, mindig átmegy a szemben lakó, megözvegyült bácsihoz beszélgetni. „Ha én nem megyek, senki nem nyitja rá az ajtót” – indokolt. Nem hiszem, hogy ennél sok nagylelkűbb tett létezik.
A konklúzió? Kétféle. Egyrészt a kor csak egy állapot, senki nem tiltja meg, hogy ilyenkor is fiatalosan, életörömmel telve élje valaki a napjait. Ha viszont valaki elvonul, begubózik, vegyük észre, beszélgessünk vele! Gondoljunk arra, milyen jól esik majd, ha valaki ugyanígy jár el velünk évtizedek múlva.