Nemrég már írtunk egyszer a vegán életmódról. Bemutattuk az alapokat, például azt, hogy a vegánok semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztanak, tehát tejtermékeket, mézet és tojást sem, mert elutasítják, hogy az érezni képes állatokat árucikként kezelik. Emellett kifejtettük, hogy vegán életmódból többféle létezik: van szigorú vegán, etikai vegán, környezetvédelmi vegán és vallási vegán is.
Erre a cikkünkre jelentkezett Anda Kornél táplálkozási tanácsadó, személyi és csoportos edző, aki részletesebben is kifejtette a témát. Azzal kezdte, hogy elárulta, hogyan juthat el valaki a vegán életmódhoz, illetve ahhoz az elhatározáshoz, hogy változtat az étkezésén.
– Nálam ez a változás érdekesen zajlott. Korábban nyulászkodtunk, de nem nagyban, körülbelül ötven nyuszi volt a maximum háztáji körülmények között. Felmerült az ötlet, hogy csináljuk nagyobb volumenben, de volt egy dilemmám: egyrészt olyan technológiához ragaszkodtam, ahol a nyuszik normális körülmények között vannak, másrészt a vágás legyen „emberségesebb“ – már ha lehet így nevezni a gyilkolást. Vágtam jó pár nyulat életemben, de azzal a jelenséggel, ahogy az állat szenved, nem tudtam megbékélni. Végül is nem került rá sor, hogy elindítsuk az ötletet. Nem sokkal a döntés után kaptam egy hírlevelet, amiben volt egy videó. Urbán Vali és Jakab István készített mandulasajtot. Akkor hallottam először, hogy vegán, meg nyers étkezés. A videó kapott pár hozzászólást, valaki említette benne Bicsérdy Béla nevét, hogy ő már száz évvel ezelőtt hirdette ezt az étkezési módot, emellett kiváló erőnlétnek örvendett. Rákerestem, elolvastam sok cikket vele kapcsolatban, és rájöttem: itt a megoldás! Nincs szükség húsra, nem kell több nyuszit kinyiffantani, vagy bármilyen más állatot, és mégis remek állapotban lehet élni – adta magát, hogy ezen az úton kell elindulni – emlékezett.
Ez persze nem megy egyszerűen. Sok időnek kell eltelnie, mire átáll az ember, de a lényeg, hogy folyamatosan törekedjen erre, ha elhatározta magát.
– Nekem három év kellett hozzá, hogy teljesen, sikeresen, fenntarthatóan és stabilan életem része legyen a növényi étkezés. Sajnos csak az ideológia talált meg a technikai tudás nélkül, azt pedig elég sok „szívás” árán tanultam meg. 2013-ban hiába volt már internet, ez a dolog gyerekcipőben járt Magyarországon, vidéken meg pláne. Mindemellett olyan szociális és kulturális környezetben éltem, ami ellenszenvvel viseltetett ez iránt. Csak rontott a helyzeten, hogy akkoriban az egészségem és a fizikumom sem volt a topon, tehát én magam sem képviseltem referenciát. Most már nagyságrendekkel jobb testi és szellemi verzióban létezem, mint vegyes táplálkozású életszakaszomban.
– A siker akkor jött, amikor rájöttem, mi a szükségletem, milyen ételekből tudom fedezni, és hogyan oldom ezt meg a mindennapokban. Megtanultam a kalóriaszámolást, az energiaszükséglet meghatározásának módjait, konyhatechnikákat, az emberi test szükségleteit. A tanulóidőszak alatt temérdek étrendet kipróbáltam, mert ekkor kellően nagy kíváncsiságom is volt a témára, valamint szerettem volna első kézből tapasztalni a hatásokat. Mindent összevetve jutottam el oda, hogy az alacsony zsírtartamú, teljes értékű növényi étrend a legmegfelelőbb, hiszen azon felül, hogy kielégíthető vele a testi szükséglet, lelki vonulatban is elsőrangú. Ebben van a legtöbb potenciál, hogy a lehető legkevesebbet ártsak vele magamnak és a környezetnek – fogalmazott.
Az említett három év tehát meghozta, hogy ténylegesen vegán életvitelt tudott folytatni. Ehhez az is hozzátartozik, hogy teljessé tette étkezését.
– Tudom, mi a szükségletem étel vonatkozásában, tehát megszerzem és elkészítem élvezhető formátumban. A kulcs a szükséglet fedezése, ámbár ez mindenfajta táplálkozási irányzatra érvényes. Esetemben a gyümölcsök, zöld leveles növények, zöldségek, gabonák, olajos magvak, diófélék, hüvelyesek kombinációjából építem fel az étkezéseimet, amikre jellemző, hogy faék egyszerűséggel elkészíthetőek és ízletesek. Étrend-kiegészítésnek B12 és D3 vitamint használok azokban a hónapokban, amikor kevés a napsütés.
Anda Kornél adott néhány baráti jó tanácsot is olvasóinknak.
– Aki szeretné sikeresen alkalmazni ezt az étrendi formát, menjen el és kérjen tanácsot olyan embertől, akit referenciának tart, informálódjon könyvekből, internetről. Tegyen bele energiát, időt, türelmet az életmód és saját maga megismerésébe, valamint a gyakorlati részletek megvalósítására. Tanuljon az itt olvasott hibáimból. Továbbá lehetőség szerint ne szidja, ne provokálja, ne támadja azon embertársait, akik nincsenek vele egy véleményen – a meddő civódástól sokkal jobb és hasznosabb időtöltés is van.