A függöny lassan húzódik félre, feltárva a színpadot, ahol az életkor és az idő érzékelésének különleges táncát láthatjuk. Az óra ketyegése a színházban mindenki számára ugyanaz, ám a nézőtér különböző pontjain ülők számára egészen eltérő ritmust és dallamot ad. Az idő, mint egy finomított szimfónia, különböző hangokkal szólal meg a különböző korosztályok számára.
A színpadon egy középkorú nő áll, tekintetében az évek tapasztalatával. Ő már nem a gyors léptekkel járja az életet, mint hajdanán. Emlékei tárházában sorakoznak a múlt mozaikjai, és minél többet gyűjt belőlük, annál gyorsabban tűnnek el az újabbak. Az idő, mintegy trükkös bűvész, egyre gyorsabban cserélgeti a lapokat.
Ezzel szemben a fiatalok csoportja, akik izgatottan suttognak a színház egy másik sarkában, más tempót diktálnak. Számukra az óra ketyegése lassú, a perc egy örökkévalóságnak tűnik. Minden pillanatban van valami új és izgalmas, a világ a végtelen lehetőségek tárháza, ahol minden nap új kaland vár rájuk.
Ahogy a fények a színpadon változnak, úgy változik az idő érzékelése is. A gyermekkorban minden új és izgalmas, az idő lassan halad, és a napok tele vannak felfedezéssel. Az időskorban viszont, amikor az élet lassul, az idő paradox módon gyorsabban szalad.
Mi történik az agyban, amikor az időérzékelés ilyen változásokon megy keresztül? A kutatások szerint az agyunk és az idegrendszerünk változásai állnak a háttérben. A fiatalok agya gyorsabb, frissebb, tele van új kapcsolatokkal, így az új információk feldolgozása is lassabbnak tűnhet. Az idősebb korosztály agya már másképp dolgozik, az évek során megszerzett rutin és tapasztalatok miatt gyorsabban dolgozik fel bizonyos információkat, ezáltal az idő gyorsabbnak tűnik.
Az idő érzékelése tehát nem csak egy biológiai óra működése, hanem a tapasztalatok, emlékek, és az aktuális életkor szövetéből szőtt komplex folyamat. Mint egy színházi előadás, ahol minden szereplő más-más tempóban játszik, mégis együtt alkotnak egy tökéletes harmóniát.