Karácsonykor történt

Esteledik egy békés kisfaluban. Egy egyszerű ház ablakait a téli hideg varázslatosan pompázó csipkés jégvirágokkal ékesítette. Egy szőke hajú pirospozsgás arcú lányka szájtátva nézi, vizsgálja ezt a csodás, meseszerű jelenséget. Édesanyja a háta mögött áll, majd felemeli és egészen közel tartja az ablakhoz. A kislány kissé bátortalanul, de megérinti a jégvirágot.
– Áuuu ez hideg! – kapja el gyorsan a kezét.
Az édesanyja megfogja és puszit lehel az ujjacskáira. A kislány felemeli a fejét és újra az ablakra néz, s észreveszi, hogy ott ahol megérintette a jégvirág mintázatát, felolvadt és folydogál lefelé.

Elámulva nézi ezt a különös változást, míg anyja a fülébe nem súgja:
– Menjünk, kezdődik a karácsonyi mese a tévében.
Be is lépnek a szobába, ahol középen az asztal tetején áll a feldíszített karácsonyfa. Fenyő és narancs illat varázslatos keveréke járja át a szobát. A fa alatt szétszórt szaloncukros papírok, félig megkezdett csoki bonbonok és csomagoló papírok hevernek. A fotelben egy aranyhajú játék baba üldögél.

A kislány kibontakozik anyja öleléséből és rohan a babához, lehuppan a fotelbe és az ölébe veszi. Anyja bekapcsolja a karácsonyi fényfüzért, a kicsiny szoba pompázatos fényárban úszik. Az égősor halkan a háttérben a „Jingle Bells” dallamát játssza. A tévében a kislány kedvenc mesefilmje megy éppen. Édesanyja a kislány mellé ül, puszit nyom a buksijára, átöleli és együtt nézik a mesét. Nem beszélgetnek, csak üldögélnek így ketten s szívüket átjárja a karácsony minden csodája és szeretete. Tökéletes pillanatok, melyekre mi emberek életünk végéig emlékezni szoktunk.

Egyszer csak egy nagy zaj dördül és rázza fel a házat. Pár perc múlva a szoba ajtaja kivágódik és megjelenik az ajtóban a nagymama.
– A tyúkól összedőlt, menjünk ki, takarítani. A tyúkokat össze kell szedni. – parancsol rá a kislány anyjára.
Amilyen gyorsan jött a nagymama, olyan gyorsan és ellentmondást nem tűrően távozott. Az anya feleszmél az idillből és öltözködni kezd. A kislány kissé elcsukló hangon kérdezi:
– Nem nézed meg velem a mesét, nem is játszunk? De hát megígérted…
– Kicsim segítenem kell. Amíg kint leszek, játssz egyedül! – válaszolja az anya, zordan, parancsolóan. Pedig ez a mondat az ő saját érzelmeit is felkavarta.
Már siet is kifelé, magára hagyva a kislányt.

Csatlakozz a íróklubhoz – legyél a munkatársunk!

A Sunny Magazin frissen létrehozott egy zárt Blogger Klubot, nem csak bloggereknek.
Ide várjuk jelentkezésed. Célunk, hogy teret adjunk olyan írótehetségeknek, akik keresik az útjukat és a megjelenés lehetőségét. Ha szeretsz írni, és szeretnéd, ha sokan olvasnák, jelentkezz, majd légy aktív.

---

Ez az írás is a
Sunny Magazin Blogger Klubban jelent meg.

Csatlakozz a klubhoz most!

Az ódon épület bizony kegyetlenül megadta magát és igen pont ma, karácsonykor. Szó nélkül hordják össze egy kupacba az épület maradványait, a tyúkokat pedig terelgetik egy másik ólba.

Munka közben az édesanya gondolatai saját élete körül járnak. Amikor még fiatal volt, nem palotáról, sportkocsiról, nyaralóról, tengerparti luxus utakról álmodozott. Ehelyett egy szép, takaros otthont képzelt el. Apukát, gyerekeket, akik karácsonykor összegyűlnek egy hatalmas étkezőasztal körül és ő felszolgálja nekik a ropogós sülteket. Mindenkinek a kedvencét süti, estig társasoznak, beszélgetnek, meséket néznek közösen. A gyerekeik izgatottan várják a Jézuskát, aki szebbnél szebb ajándékokat hoz nekik. Minden tökéletes, mindenki mosolyog, mindenki boldog. Mit kapott a valóságban? Férjet igen, aki elhagyta egy másik nőért a kislányuk születésekor, így ő nem kezdhetett új életet, a régi házban kellett maradnia, a nagyszülők árnyékában. Ami ennél is fájdalmasabb, hogy a megálmodott népes, nyüzsgő karácsonyokat a szeretett kislányának nem tudja megadni.
Karácsony estéjén az ünneplés és az öröm helyett, ebben a farkasordító hidegben törmelékeket kell hordania.

Gondolataiból feleszmélve észreveszi, hogy a ropogós hóban aprócska lábak közelednek feléje. A kislány, édesanyja didergő kezéhez nyúl és mondja mosolyogva:
– Jöttem segíteni én is.
– Menj be azonnal! Nem megmondtam neked, hogy maradj bent!? Miért kell ilyen szófogadatlanul viselkedned?
Kiáltása olyan hangos és haragos, hogy a kislány megszeppenten fut befelé és ezt kiáltja sírva:
– Utállak Téged!
Kivágja az ajtót, beér a szobába, édesanyja utána futna azonnal, de a lelkében dúló szégyen düh és tehetetlenség együttes keveréke miatt mégsem teszi ezt meg. Még cefetebbül érezi magát, odakint a zord hidegben.

Mire végeznek és beér a szobába a kislány már csendesen szuszog. Mindent megtenne, hogy ezt az estét kitörölje a gyermeke emlékezetéből. Fogalma sincs róla, hogy létezik-e egyáltalán Disneyland, de még oda is elvinné, ha ezzel elfeledtethetné a történteket, de sajnos ilyen dolgokra egyáltalán nincs lehetősége. Tőle ennyi telik csak, egy régi házban ilyen borzalmas karácsony este.
Megpuszilja arcocskáját, érzi a rászáradt sós könnyek ízét majd ő is elszenderül mellette szépen csendben.

Reggel korábban ébred, mint a kislány. Gyorsan megcsinálja a kicsi kedvenc reggelijét, bundáskenyeret, teával és azzal ébresztgeti őt. A kislány megérzi az ínycsiklandozó illatot, kinyitja szemecskéit, anyjára néz, puszit ad neki, a nyakába borul. Ezután rá is veti magát a reggelire. A tea és a szeretet mindkettejük lelkét felmelegíti újra.
A kislány teli szájjal, vidáman, alig tudja kimondani:
– Anya, csodaszép karácsony ez! Szeretlek! Társasozol ma velem?

Az anyukának könny szökik a szemébe és ettől a mondattól a lelkét megbéklyózó súlyok lehullanak. Együtt örül kislányával, hogy ilyen varázslatos ünnepük van. Hiszen a karácsonyi csodához, csak egy dolog kell, a szeretet.