Tizenkilenc éves korában megváltozott az élete. Suba Róbert addig kézilabdázott a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban, jó csapatuk volt, a városi ifjúsági együttesben pályára lépett az azóta világklasszissá váló Nagy László ellen is.
Hobbija lett az ejtőernyőzés, rendszeresen űzte ezt fiatal kora ellenére. A harminckilencedik ugrásánál azonban súlyos balesetet szenvedett, deréktól lefelé megbénult.
– Ezerötszáz méter magasból ugrottam Matkópusztán, Kecskemét alatt, amikor megtörtént a baleset. Utána következett egy felépülési időszak, de az egy pillanatig sem volt kérdés, hogy folytatom a sportot – árulta el a Sunny Magazinnak.
Hiába egyéni sport, jó csapat kell hozzá
Suba Róbertet arról kérdeztük, hogyan élte meg a megváltozott élethelyzetét, hogyan tudott alkalmazkodni ehhez, miből merített erőt.
– A gyógytorna mellett felépítettem magam, konditermi edzésekkel, saját testsúlyos gyakorlatokkal, sok úszással. Utána elkezdtem keresni azt a sportágat, amelyben kiteljesedhetek. A kajak-kenu hamar képbe került, tetszett is, ám akkor még nem szerepelt a paralimpia programján, így nehezebben lehetett boldogulni benne. Ezután költöztem Székesfehérvárról Budapestre, ahol az OSC-ben kipróbáltam a kerekes székes vívást. Nem ment rosszul, volt olyan terv, hogy felépítem a pályafutásomat a 2008-as pekingi paralimpiára, aztán mégis váltottam. Tetszenek a kinti sportok, a friss levegő, a természet közelsége, ezért ismét kajakozni kezdtem.
A parakajak esetében nem feltétlenül egyéni sportról beszélünk, hiszen a versenyzőknek segítségre van szükségük. Vízre kell tenni például a hajót, segíteni a beszállásban. Ez pedig minden fél részéről sok türelemmel és áldozattal jár.
– Egyedül nem is tudnám csinálni. Szerencsére Csamangó Attila és Győrfi Tamás személyében kiváló edzőim vannak, ők segítenek kihozni magamból a maximumot – árulta el.
Szükség van egy megértő családra
Suba a világ élvonalába tartozik, Európa-bajnok, világbajnoki és paralimpiai ezüstérmes sportoló. Éppen ezért a civil életét is a parasporthoz igazította.
– Jelenleg első a sport, a célom, hogy a 2020-as tokiói paralimpián aranyérmet nyerjek. Persze előbb meg kell szerezni a kvótát, és ki kell vívni a kvalifikációt. Korábban a munkám mellé választottam sportágat, amióta viszont komolyabban csinálom, ez a helyzet megfordult. A Budapesti Műszaki Főiskolán végeztem, azóta voltam bankban vállalati ügyfélreferens, polgármesteri hivatalban köztisztviselő, dolgoztam help deskben, de ezek nehezen voltak összeegyeztethetők a sporttal. Jelenleg a kiskőrösi iskolában vagyok portás – itt hamar tudnak helyettesíteni, ha el kell vonulnom egy edzőtáborba. Ezek a világesemények közeledtével olykor több hetet jelentenek – mondta.
A fentiek a nyári időszakot jellemzik, télen viszont ingázik: Kiskőrösről Szegedre jár edzeni minden héten. Úszás, kondizás és ergométeres edzés ilyenkor a program, ezzel készül a vizes idényre.
– Ehhez az élethez szükség van egy megértő családra is. A vízen mindent megoldok, de például a hajót a kocsi tetejéről vízre tenni, majd visszarakni, na, ebben segítségre van szükségem.