Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar közélet első számú témája volt az utóbbi hónapokban Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila története. A 45 éves televíziós műsorvezető, riporter, időjós, akit a képernyőről mindenki ismer, beengedte a kamerát magánélete legbelső köreibe, amikor dokumentum-reality vlogot forgatott lombikprogramjukról. A kilencedikről, ami sajnos a korábbiakhoz hasonlóan szintén sikertelenül zárult. Mégis hatalmas segítség másoknak.
300 ezer magyar pár küzd a meddőséggel
„A szomorúság, a fájdalom, a düh az élet része. Örülök, hogy boldog lehetek egy férfi mellett, hogy egészséges vagyok, másnak meg ez nem adatik meg. Nekem ez a fájdalmam van, és profi vagyok a sebkezelésben. Ha már a sorstól ehhez kaptam erőt, akkor tovább kell, hogy adjam. Az erőt és a tudást is” – fogalmazta meg, miért is vágott bele a videók elkészítésébe.
A probléma hazánkban is jelentős: egy tavalyi statisztika szerint Magyarországon 300 ezer pár küzd meddőségi gondokkal, mégis tabunak számít a téma. Hiába vállalják fel egyre többen, hogy segítségre van szükségük a családalapításhoz, ennek ellenére sokan vannak, akik a munkahelyükről apró hazugságok kitalálásával lógnak el a vizsgálatokra, vagy éppen a családjuknak gyártanak folyamatos kifogásokat a gyermekvállalás témakörében.
Zita bátorsága falakat döntögetett
Ami pedig még ijesztőbben hangzik, azt éppen Zita mondta ki: sok nő azzal kereste meg, hogy selejtnek érzi magát, mert nem képes teherbe esni. El lehet képzelni, milyen hatása van ennek egy nő, egy házaspár életére, a mindennapokra.
Pataki Zita és férje bátorsága azonban falakat döntögetett. Egyrészt a saját helyzetükön akart segíteni, kibeszélni magából a lombikprogrammal járó nehézségeket – hét éve házasodtak férjével, ezalatt hiába próbálkoztak –, de sok más magyarnak is segített. Ezrek és ezrek nézték meg a videókat, kommenteltek, sírtak együtt velük.
Zita elmondta: a negyvenes évei közepén járva úgy érezték, hatalmas előny lett volna, ha már az elején tudják azt, amit most. Megmutatta azokat az élethelyzeteket, amiket a saját kárán tanult meg megoldani. Nem titkolta el sem a kontrollálhatatlan dühkitöréseket, sem a sírásokat. Ezzel mutatott utat azoknak, akik még előtte állnak a folyamatnak, amely így kevésbé lesz számukra ismeretlen.