Skorbut – a C-vitamin hiánybetegsége

Történelem óra a C-vitamin előtti időkből

A titokzatos kórt az ókorban is ismerték. Rendszerint hosszú telek, éhínség vagy elhúzódó ostromok idején tizedelte a lakosságot és a katonaságot. Aki megkapta, azt halálos fáradtság és letargia szállta meg, ínye feldagadt és vérezni kezdett, fogai kihullottak, testén fekélyek keletkeztek, végtagjai megduzzadtak, a régi sebek megnyíltak, a régen összeforrt csontok szétváltak, légzése elnehezült, majd jött a megváltó halál.
Már Hippokratész elmélkedett a betegség okairól, okolva a káros kigőzölgéseket, a lustaságot, a fekete epe túltengését, a rézmérgezést, a hideget, na és persze az isteni büntetést.

Ugyanez a kór csapott le a hosszú tengeri utakra induló hajók legénységére a nagy földrajzi felfedezések korától kezdődően, ezért a „tengerészek pestisének” is nevezték.
Vasco da Gama 1499-es Indiai útján 170 tengerészéből 116-ot veszített el a hosszú úton. Magellán 1520-as útján 230 emberéből 208 hullott el a betegségtől.
George Anson kapitány 1740-ben a spanyolok ellen indított Csendes-óceáni hadjáratában hat hajóból álló flottájának 5 hajóját, és 2000 tengerészéből 1300 veszített el a tengerészbetegség miatt. A flotta káplánja, Richard Walter úgy írta le a kórt, hogy : „a bőr fekete lesz, mint a tinta, fekélyek borítják a testet, nehézzé válik a légzés, a végtagok felpüffednek, a fogak kihullanak, s az egészben talán ez a legvisszataszítóbb, az ínyből ömleni kezd a vér a szájon át, amely rögtön rohadni kezd és az áldozat lehelete bűzössé válik.” Walter leírta, hogy a betegségnek különös hatása van az érzékelésre is, a betegek hallása, látása, ízlelése és szaglása különös módon felfokozott lesz, s a végstádiumban elég egy puskalövést hallania a betegnek, hogy szörnyethaljon. Különös honvágy lesz úrrá a betegeken, agóniájukban is zokogni kezdenek, ha virágillatot hoz a szél a szárazföld felől. Egyébként is mindentől sírhatnékjuk támad ezeknek az egykoron marcona embereknek. Walter mellékes megjegyzése igen figyelemre méltó: hogy ha gyümölccsel kínálják ezeket a szerencsétleneket, kéjesen nyeldeklik, mint a soha nem élvezett gyönyört.

A „tengerészek pestise”, hivatalos nevén skorbut gyakori potyautas volt a hosszú tengeri utakat bejárt hajókon. Bár gyakran írtak le hirtelen és csodás gyógyulásokat egy-egy kikötés alkalmával, a gyógyír hivatalos felfedezésére és alkalmazására a XIX. századig kellett várni.
Amerigo Vespucci (akiről Amerikát elnevezték) egyik útja során néhány skorbutban megbetegedett tengerészét a Karib-tenger egy lakatlan szigetén hagyta.  Hazafelé tartva kikötöttek a szigeten és a halottnak hitt tengerészeket kiváló egészségi állapotban találták. A sziget gyümölcsei meggyógyították őket. Vespucci a szigetet gyógyítónak (curativo = gyógyhatású) nevezte el, legalább is ezt mesélik a sziget lakosai, aminek a neve Curacao.

Az első tudományos kísérletet a skorbut gyógyítására James Lind skót orvos és sebész végezte 1747-ben. Úgy gondolta, hogy a skorbutra jellemző rothadást valamilyen savas közeggel tudja megállítani. Két tengeren töltött hónap után megjelentek a skorbut tünetei. A 12 skorbutos tengerészt 6 csoportba osztotta. Mindannyian a normál étrendjük mellé „táplálékkiegészítőt” kaptak. Az első csoport 1 liter almabort, a második néhány csepp hígított vitriolt (kénsavat), a harmadik hat kanál ecetet, a negyedik fél pint tengervizet, az ötödik két narancsot vagy citromot, a hatodikkal tormát etetett és árpa főzetet itatott.
Bár az ötödik csoport kezelése „ideiglenes készlethiány” miatt, 6 napig tartott csak (elfogyott a gyümölcs), a tagjai majdnem teljesen meggyógyultak, míg a többiek állapota romlott, talán az almabor hozott némi változást a kedélyállapotukban.

Hihetetlen, de igaz: Az 1700-as években több britt tengerész lelte halálát betegség, többségében skorbut következtében, mint ütközet vagy harc közben. A Királyi tengerészet feljegyzései szerint a Hétéves Háború alatt 184 899 tengerésze közül 133 708 „veszett el” betegség következtében, melynek fő okozója a skorbut.