Szülői engedékenység vagy szigor? Hol a határ?

„A gyerekistenek kora” címmel olvastam egy értekezést. A közösségi médiában népszerű az írás, sorra osztják meg szülők és gyerekvállalás előtt álló felnőttek az üzenőfalukon. Vagy azért, mert magukra ismernek, vagy azért, mert másokat látnak a sorok között megjelenni.

Korlátlan hatalom, végtelen akarat

Miről szól? Idézek belőle: „Gyerekeink földi istenségként élik mindennapjaikat. A legtöbben korlátlan hatalommal és végtelen akarattal rendelkeznek. Mindezt tetézi a kívánságkosár, amelyet minden nap meglengetünk előttük.”

Vagy egy másik: „Amikor a bolt közepén álló 120 kilós apuka nem mer nemet mondani, mert akkor őt nem szereti a sivalkodó 4 éves hercegnője, az nagyon szomorú látvány. Csak néz rá és úgy érzi, hogy a gyereknek hatalma van felette.”

És végül: „Könyörgöm, mit művelünk mi, felnőttek? Erőszakos, türelmetlen, követelőző, önző, érzéketlen gyereknemzedék sorát indítjuk el egyszerűen azért, mert gyávák vagyunk? Hová tűnt a felnőttek felelősségvállalása?”

Nem a könnyebbik út az eredményes

Ezekből a részekből könnyű kitalálni, a következetlen gyermeknevelés az egész írás központi témája. A szülő nem mer nemet mondani, mert sokkal egyszerűbb, ha mindenre igennel fele. Akkor is, ha az rossz a gyereknek. De legalább nem lesz belőle konfliktus. Nem kell nevelni.

Pedig érdemes átgondolni: mi szolgálja a gyerek érdekét a legjobban? A legtöbbször nem a könnyebbik út az eredményes. A túlzott szülői engedékenység rossz irány. Persze ilyenkor mindenki jöhet azzal a közhellyel, hogy „az én gyerekem, úgy nevelem, ahogy akarom”, ám ha homokba dugja a fejét valaki, annak a gyermek felnőttként látja kárát. Akkor találkozik a való élettel.

Négyféle nevelési stílus

Érdemesebb olyan kifejezésekkel ismerkedni, barátkozni a szigorúság és az engedékenység határán, mint az arany középút vagy a következetesség. Ranschburg Jenő pszichológus szerint négyféle nevelési stílust különböztetünk meg: a meleg-engedékenyt, a meleg-korlátozót, a hideg-engedékenyt és a hideg-korlátozót. Ezekből lehet „választani”, természetesen az adott gyermek személyiségéhez illeszkedve.

Kercsó Dorottya írja egy cikkében, és ezzel össze is foglalja a fentieket: „A gyermek a család egyenrangú tagja. Nem főnöke a szüleinek, de nem is az utolsó a sorban, akibe bárki belerúghat. Érzéseit, vágyait figyelembe kell venni, de nem kötelező minden alkalommal mindent ezeknek alárendelni.”