Búcsúgondolatok Vekerdy Tamás életéből

„Sok helyzet van, amiből eredően érzelmileg, anyagilag és egyéb módokon eláraszthatjuk a gyereket, de erre a magatartásra én nem azt mondanám, hogy kényeztetjük, hanem azt, hogy rongáljuk.”

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Apja, Vekerdy Géza ügyvéd volt, a fiú is jogot tanult az ELTE-n, ahol 1958-ban végzett. Ennek ellenére nem érdekelte ez a terület, ezért a Nemzeti Színháznál kötött ki statisztaként.

„Igazából az a jó, ha az iskolába lépő gyerek már elsős kora óta tudja, hogy az iskola az ő dolga. A szülő segít, ha a gyerek kéri erre, de nem faggatja, nem tanultatja otthon, nem ellenőrzi.”

Pszichológiából is lediplomázott 1967-ben, majd ezen a vonalon helyezkedett el. Volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológiatanára, valamint a IX. és a III. kerület nevelési tanácsadó pszichológusa.

„Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.”

1983-ben került az Országos Pedagógiai Intézetbe, ahol főmunkatársként több tanulmányt írt a magyar iskolarendszerről. Sok időt töltött a személyiségközpontú Waldorf-pedagógia tanulmányozásával, a 80-as évek végétől pályájának rész lett a módszer magyarországi népszerűsítése. Részt vett az első hazai Waldorf-óvoda és Waldorf-iskola 1987 és 1991 közötti elindításában Solymáron, majd a nappali Waldorf-tanárképzés vezetője lett.

„Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”

Háromszor nősült, harmadszorra 43 évesen, 1979-ben. Harmadik felesége Honti Mária lett, négy közös gyermekük született: 1979-ben Dániel, 1981-ben János, 1986-ban Bálint, 1991-ben pedig Anna.

„Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt tudja, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.”

Munkáját az 1980-as évektől kezdve több szakmai díjjal is elismerték. Ezek közül kiemelkedik az 1996-ban elnyert, oktatáskutatóknak járó Kiss Árpád-díj, a 2006-ban számára odaítélt Pro Scholis Urbis-díj, valamint a 2014-es Hazám-díj. Tavaly címzetes tagjává választotta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.

„A szülői ambíciók nagyon sokat rontanak a gyerekkel való kapcsolaton.”